Az Ősz

a festett évszak, amikor a nagy játékos – a természet – ledobálja az év közben felvett jelmezeket, miközben próbálja megtéveszteni az embert a színeivel.
Megpróbálja átvágni, meghamisítva a jelent és olyanokat mutogat, ami talán nincs is. Rövid pillanatok az elmúlás előtt és igen a jövő reményével, ami benne van az őszi színek ígéretében. És egyszer eljönnek azok a napok az Ősz életében is, amikor feladja ezt a játékot. Ezek lesznek majd a ködös, nyirkos reggelek. Amikor megválik mindenétől és pőrén mutatja magát. Csontvázzá válik, lába elé mutat – levetett ruháira, amik vizesen, sárosan összetapadva várják sorsukat.
 
Íme, hát ez vagyok...