Emlékezni a szépre, tervezni a jövőre
Kitüntetésben részesült Tribel András zirci testnevelő tanár
A 2013–2014-es tanévben a diáksport területén nyújtott kiemelkedő testnevelői, edzői tevékenysége elismeréseként emlékplakettel tüntette ki Porga Gyula, Veszprém polgármestere Tribel Andrást, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola testnevelő tanárát.
– A körzetünkből többen kapták meg ezt a kitüntetést az elmúlt években, most én lettem a soros. Változott a Veszprém Megyei Diáksport Szövetség összetétele, vezetősége, és ebben az évben nem kértek tőlünk véleményeket, hanem úgy ítélte meg a szövetség elnöke, hogy a körzetvezető testnevelő tanároknak adományozzák a díjat – mondja rendkívül szerényen Tribel András, ennek ellenére hiszi, hogy a dísztárgyon szereplő felirat igaz, és büszke azokra az eredményekre, amelyeket elértek a tanítványokkal az elmúlt időszakban. – A legsikeresebbek atlétikában voltunk. A 2013–2014-es tanévben megnyertük a Köztársaság Kupát, ebben a tanévben ugyanezen a versenyen másodikak lettünk huszonkilenc pontszerző megyei iskola közül. Ha a 2014-es naptári évet tekintjük, akkor az őszi atlétikai csapatversenyeken a fiú magasugrás és a fiú távolugrás számokat nyertük meg, második lett a fiú súlylökő csapat, a lány súlylökő csapat és a lány magasugró csapat. Ez egy nagyon sikeres éremszerzési akció volt.
Tribel András testnevelő tanár az emlékplakettel
– A labdasportágakban hogy szerepeltek?
– Van kézilabdacsapatunk, de itt komolyabb eredményekről nem tudok beszámolni. Ahol magasabb osztályú csapatok vannak, kézilabdacentrumok működnek. Ilyen iskolákkal nem tudjuk felvenni a versenyt, mert ők jóval több versenytapasztalattal rendelkeznek. Kellenek a megmérettetések, de nagy „zakónak” nem szeretnénk kitenni a gyerekeket, hiszen akkor a kedvüket szegjük a sportolástól. A labdarúgók az előző évben sajnos nem tudták megismételni a megyei második helyezésüket, a középmezőnyben végeztek. Ugyanakkor vannak nagyon ügyes gyerekek. Most januárban voltunk egy futsal-tornán, ahol érdekesen alakultak az eredmények: mindjárt az elején beleszaladtunk egy nagyobb vereségbe Tapolca ellen, aztán a későbbi döntős Balatonfüredtől csak egy góllal kaptunk ki, a későbbi harmadik helyezett Pápával pedig döntetlent játszottunk, majd hetesekkel nyertünk ellenük. A futsalt 4+1 fő játssza, és a nyári diákolimpián, a negyedik korcsoportban ugyanez a létszám. Meglátjuk…
Azt mondja, meglepte a kitüntetés, mert igazából sofőrnek szegődött el a veszprémi átadó-ünnepségre három diák-sportlövő mellé, akiknek az elismeréséről majd külön szólunk.
– 2003-ban – a Veszprém Megyei Naplónak adott interjúban – úgy fogalmaztál, hogy a mindennapos testnevelés híve vagy, kötelezővé tennéd. Ezt akkor a tanterv nem tette lehetővé, azóta viszont bevezetésre került. Milyenek a tapasztalataid?
– Továbbra is a mindennapos testnevelés híve vagyok. Az ideális feltételek ehhez talán soha nem lesznek adottak, ezzel együtt mégis óriási jelentősége van annak, hogy nem csak azok a gyerekek mennek sportfoglalkozásokra, akiket ez kifejezetten érdekel, hanem odakényszerül olyan is, aki esetleg délután inkább a számítógép előtt ülne. Így naponta kell mindenkinek megfelelő terhelést kapnia. Szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy van egy kettéosztható, nagy tornatermünk, így délután két óráig összesen hét órát tudunk megtartani. Gyakorlatilag hetven testnevelés óra férne be ide a terembe, és ha három osztály van évfolyamonként, akkor hatvan órára van lefoglaltsága a teremnek, tehát időnként lehetőség nyílik arra, hogy egy-egy osztály egyedül legyen.
– Van kézilabdacsapatunk, de itt komolyabb eredményekről nem tudok beszámolni. Ahol magasabb osztályú csapatok vannak, kézilabdacentrumok működnek. Ilyen iskolákkal nem tudjuk felvenni a versenyt, mert ők jóval több versenytapasztalattal rendelkeznek. Kellenek a megmérettetések, de nagy „zakónak” nem szeretnénk kitenni a gyerekeket, hiszen akkor a kedvüket szegjük a sportolástól. A labdarúgók az előző évben sajnos nem tudták megismételni a megyei második helyezésüket, a középmezőnyben végeztek. Ugyanakkor vannak nagyon ügyes gyerekek. Most januárban voltunk egy futsal-tornán, ahol érdekesen alakultak az eredmények: mindjárt az elején beleszaladtunk egy nagyobb vereségbe Tapolca ellen, aztán a későbbi döntős Balatonfüredtől csak egy góllal kaptunk ki, a későbbi harmadik helyezett Pápával pedig döntetlent játszottunk, majd hetesekkel nyertünk ellenük. A futsalt 4+1 fő játssza, és a nyári diákolimpián, a negyedik korcsoportban ugyanez a létszám. Meglátjuk…
Azt mondja, meglepte a kitüntetés, mert igazából sofőrnek szegődött el a veszprémi átadó-ünnepségre három diák-sportlövő mellé, akiknek az elismeréséről majd külön szólunk.
– 2003-ban – a Veszprém Megyei Naplónak adott interjúban – úgy fogalmaztál, hogy a mindennapos testnevelés híve vagy, kötelezővé tennéd. Ezt akkor a tanterv nem tette lehetővé, azóta viszont bevezetésre került. Milyenek a tapasztalataid?
– Továbbra is a mindennapos testnevelés híve vagyok. Az ideális feltételek ehhez talán soha nem lesznek adottak, ezzel együtt mégis óriási jelentősége van annak, hogy nem csak azok a gyerekek mennek sportfoglalkozásokra, akiket ez kifejezetten érdekel, hanem odakényszerül olyan is, aki esetleg délután inkább a számítógép előtt ülne. Így naponta kell mindenkinek megfelelő terhelést kapnia. Szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy van egy kettéosztható, nagy tornatermünk, így délután két óráig összesen hét órát tudunk megtartani. Gyakorlatilag hetven testnevelés óra férne be ide a terembe, és ha három osztály van évfolyamonként, akkor hatvan órára van lefoglaltsága a teremnek, tehát időnként lehetőség nyílik arra, hogy egy-egy osztály egyedül legyen.
Általános iskolánk 2013. évi Köztársaság Kupa-győztes csapata Tribel András felkészítő tanárral
A beszélgetés során kiderül, hogy éppen harminc éve, 1985-ben érkezett Zircre tanítani…
– Találkoztam egy volt gimnáziumi osztálytársammal. Csak úgy futtában mentünk el egymás mellett, és valami olyasmit mondott: „Azt mondják, te vagy a legöregebb tanár Zircen…”
– Őszintén szólva nem látszik a harminc év, pedig úgy tudom, még ennél is régebb óta vagy a pályán. Zirc előtt hol tanítottál?
– 42 éve tanítok. Jásdon kezdtem meg a munkát, majd Berhidán dolgoztam két évig.
– Milyen emlékeid vannak?
– Berhidán több volt jásdi kollégám is tanított, és a „híremet keltették”. Valamikor augusztus vége felé lehetett, még nem kezdődött el a tanév. A falubeliek ismerték egymást, és látták, hogy egy idegen arc tűnik fel. A boltban vásároltam, a pénztáros hölgy pedig megszólított: „Csak nem ön az új testnevelő tanár? Akkor a fiamat is fogja tanítani!” Érdekes, jó érzés volt. Jásdon a sportpálya szomszédságában szőlő volt. A játék közben időnként átkerült a labda. A sokadik alkalommal a bácsika megelégelte, és kiszúrta az egy szem futballunkat. Berhidán szintén egy szőlős volt a pálya mögött, itt már kicsit messzebb, tehát ritkán került át a labda. A távolugrógödör viszont közvetlenül a szomszéd mellett volt. Különösebben nem foglalkoztunk vele, de feltűnt, hogy a gazda ott kapirgált mindig, amikor mi távolt ugrottunk. Volt egy alkalom, hogy játszottak a gyerekek, és átment a labda. Nekem rögtön a jásdi eset villant be… Azonban teljesen más történt: „Majd én visszadobom!” – mondta a bácsika, és dobta is vissza a labdát. Csak néztem, aztán egyszer csak megszólított, hogy ő ilyen jellegű foglalkozásokat még nem nagyon látott.
– Zircre hogy kerültél?
– Bakonyi család vagyunk, Csetényben laktunk, majd Jásdon. Zirc városi rangot kapott 1984-ben, és úgy gondoltuk, hogy idejövünk, a város adta lehetőségek talán további fejlesztéseket is fognak jelenteni. Az első évben még nem tudtam testnevelőként elhelyezkedni, sportfelügyelő voltam és közművelődési feladatokat is elláttam. Majd két iskola lett, és szükség volt a testnevelőre.
– A harminc év során melyek voltak a legkiemelkedőbb eredmények?
– Az eredményeket nem lehet kisajátítani, hiszen azok elsősorban a diákok érdemei. Hogy ne annyira a távoli múltba menjünk vissza, Farsang Evelin nevét említeném. Ő hetedik osztályos korában két egyéni atlétikai számot nyert megyei diákolimpián igen-igen jó eredménnyel. Ezeket most meg sem tudjuk közelíteni. 42,3-at futott 300 méteren, és 150 centit ugrott magasban. Abban az évben fiúk nem tudtak olyan magasat ugrani nálunk. A következő évben 5 méter 22-vel megyei bajnok lett távolugrásban. Ezekben a számokban az országoson is részt vettünk. Volt egy távolugró csapatunk, akikkel szintén eljutottunk az országos döntőre, s ott a nyolcadik helyezést értük el 2010-ben. Vezetek iskolacsúcs-táblázatot a gyerekeknek. Anyukakorú már az egykori tanítványom, akinek az iskolacsúcsát megdöntötték most. Tehát inspirálja a diákokat, nézegetik a táblát. Nagyon szívesen emlékszem vissza az első atlétika csapataimra, amikor még az egyesületeken kívül futóiskolai csoportok is működtek a megye különböző pontjain. Zircen is volt ilyen, és szép sikereket értek el a gyerekek. A sok megyei első és dobogós helyezett közül különösen büszke vagyok arra a lány kézilabdacsapatra, akik hatodik osztályos korukban utolsók voltak, de két év múlva másodikak lettek a megyei diákolimpián. Annak a csapatnak csaknem a fele kitűnő tanuló is volt.Az is jóleső érzéssel tölt el, amikor egykori tanítványokkal találkozunk lent a sportpályán, és futják a köröket. Van közöttük olyan, akiről nem gondoltam volna általános iskolás korában, hogy ilyen megszállott futó lesz. De ez egyértelműen neki köszönhető, nem hiszem, hogy akkor kedvelte meg, amikor a testnevelésórákon futnia kellett körbe…
Egyértelmű, hogy az atlétikai csapatversenyeket tartja a sport között a legnemesebb „küldetésnek”, hangsúlyozza, ilyenkor a sportolók nem csak önmagukért versenyeznek, hanem a többiekért is. Ezzel kapcsolatban egy nagyon szép emléket őrzött meg Berhidáról.
– 400 méteres váltófutás volt, és egy hatodik osztályos kisfiú – aki egykoron asztmás volt – 65 másodpercet futott annak érdekében, hogy a csapat jó eredményt érjen el. Amíg csak saját magáért futott, 72 másodperc volt a legjobbja.
– Ha múltról beszéltünk, beszélnünk kell a jövőről is…
Kissé elmereng, és mosoly költözik az arcára.
– Minden évben van a testnevelő tanároknak a tanév végén egy összejövetel, amire szintén nagyon büszke vagyok. Sportolunk, beszélgetünk, egy kis vacsora, egyéb mellett felemlegetünk régi emlékeket. Gyakran előfordul az emberrel, hogy úgy ad elő egy történetet, mintha most mesélné először, pedig már többször hallották a többiek. Puskás Tibor, a csetényi általános iskola egykori igazgatója nyugdíj előtt állt közvetlen. Csetényben volt focimeccs, és elkísértem a zirci futballistákat. Olyan döntetlen körüli eredmény született, és hallottam, ahogy mondja a Tibi bácsi: „Jövőre még jobb csapatom lesz!” Sorolta a játékosok nevét, majd egyszer csak megállt: „Jövőre? Hol leszek én már jövőre?” Ez számomra példaértékű, hogy egy nyugdíjazása előtt álló pedagógusnak ilyen tervei voltak, végig olyan lelkesen dolgozott, mintha a következő évben is folytatná a munkát.
– Őszintén szólva nem látszik a harminc év, pedig úgy tudom, még ennél is régebb óta vagy a pályán. Zirc előtt hol tanítottál?
– 42 éve tanítok. Jásdon kezdtem meg a munkát, majd Berhidán dolgoztam két évig.
– Milyen emlékeid vannak?
– Berhidán több volt jásdi kollégám is tanított, és a „híremet keltették”. Valamikor augusztus vége felé lehetett, még nem kezdődött el a tanév. A falubeliek ismerték egymást, és látták, hogy egy idegen arc tűnik fel. A boltban vásároltam, a pénztáros hölgy pedig megszólított: „Csak nem ön az új testnevelő tanár? Akkor a fiamat is fogja tanítani!” Érdekes, jó érzés volt. Jásdon a sportpálya szomszédságában szőlő volt. A játék közben időnként átkerült a labda. A sokadik alkalommal a bácsika megelégelte, és kiszúrta az egy szem futballunkat. Berhidán szintén egy szőlős volt a pálya mögött, itt már kicsit messzebb, tehát ritkán került át a labda. A távolugrógödör viszont közvetlenül a szomszéd mellett volt. Különösebben nem foglalkoztunk vele, de feltűnt, hogy a gazda ott kapirgált mindig, amikor mi távolt ugrottunk. Volt egy alkalom, hogy játszottak a gyerekek, és átment a labda. Nekem rögtön a jásdi eset villant be… Azonban teljesen más történt: „Majd én visszadobom!” – mondta a bácsika, és dobta is vissza a labdát. Csak néztem, aztán egyszer csak megszólított, hogy ő ilyen jellegű foglalkozásokat még nem nagyon látott.
– Zircre hogy kerültél?
– Bakonyi család vagyunk, Csetényben laktunk, majd Jásdon. Zirc városi rangot kapott 1984-ben, és úgy gondoltuk, hogy idejövünk, a város adta lehetőségek talán további fejlesztéseket is fognak jelenteni. Az első évben még nem tudtam testnevelőként elhelyezkedni, sportfelügyelő voltam és közművelődési feladatokat is elláttam. Majd két iskola lett, és szükség volt a testnevelőre.
– A harminc év során melyek voltak a legkiemelkedőbb eredmények?
– Az eredményeket nem lehet kisajátítani, hiszen azok elsősorban a diákok érdemei. Hogy ne annyira a távoli múltba menjünk vissza, Farsang Evelin nevét említeném. Ő hetedik osztályos korában két egyéni atlétikai számot nyert megyei diákolimpián igen-igen jó eredménnyel. Ezeket most meg sem tudjuk közelíteni. 42,3-at futott 300 méteren, és 150 centit ugrott magasban. Abban az évben fiúk nem tudtak olyan magasat ugrani nálunk. A következő évben 5 méter 22-vel megyei bajnok lett távolugrásban. Ezekben a számokban az országoson is részt vettünk. Volt egy távolugró csapatunk, akikkel szintén eljutottunk az országos döntőre, s ott a nyolcadik helyezést értük el 2010-ben. Vezetek iskolacsúcs-táblázatot a gyerekeknek. Anyukakorú már az egykori tanítványom, akinek az iskolacsúcsát megdöntötték most. Tehát inspirálja a diákokat, nézegetik a táblát. Nagyon szívesen emlékszem vissza az első atlétika csapataimra, amikor még az egyesületeken kívül futóiskolai csoportok is működtek a megye különböző pontjain. Zircen is volt ilyen, és szép sikereket értek el a gyerekek. A sok megyei első és dobogós helyezett közül különösen büszke vagyok arra a lány kézilabdacsapatra, akik hatodik osztályos korukban utolsók voltak, de két év múlva másodikak lettek a megyei diákolimpián. Annak a csapatnak csaknem a fele kitűnő tanuló is volt.Az is jóleső érzéssel tölt el, amikor egykori tanítványokkal találkozunk lent a sportpályán, és futják a köröket. Van közöttük olyan, akiről nem gondoltam volna általános iskolás korában, hogy ilyen megszállott futó lesz. De ez egyértelműen neki köszönhető, nem hiszem, hogy akkor kedvelte meg, amikor a testnevelésórákon futnia kellett körbe…
Egyértelmű, hogy az atlétikai csapatversenyeket tartja a sport között a legnemesebb „küldetésnek”, hangsúlyozza, ilyenkor a sportolók nem csak önmagukért versenyeznek, hanem a többiekért is. Ezzel kapcsolatban egy nagyon szép emléket őrzött meg Berhidáról.
– 400 méteres váltófutás volt, és egy hatodik osztályos kisfiú – aki egykoron asztmás volt – 65 másodpercet futott annak érdekében, hogy a csapat jó eredményt érjen el. Amíg csak saját magáért futott, 72 másodperc volt a legjobbja.
– Ha múltról beszéltünk, beszélnünk kell a jövőről is…
Kissé elmereng, és mosoly költözik az arcára.
– Minden évben van a testnevelő tanároknak a tanév végén egy összejövetel, amire szintén nagyon büszke vagyok. Sportolunk, beszélgetünk, egy kis vacsora, egyéb mellett felemlegetünk régi emlékeket. Gyakran előfordul az emberrel, hogy úgy ad elő egy történetet, mintha most mesélné először, pedig már többször hallották a többiek. Puskás Tibor, a csetényi általános iskola egykori igazgatója nyugdíj előtt állt közvetlen. Csetényben volt focimeccs, és elkísértem a zirci futballistákat. Olyan döntetlen körüli eredmény született, és hallottam, ahogy mondja a Tibi bácsi: „Jövőre még jobb csapatom lesz!” Sorolta a játékosok nevét, majd egyszer csak megállt: „Jövőre? Hol leszek én már jövőre?” Ez számomra példaértékű, hogy egy nyugdíjazása előtt álló pedagógusnak ilyen tervei voltak, végig olyan lelkesen dolgozott, mintha a következő évben is folytatná a munkát.
Kelemen Gábor
www.zirc.hu
www.zirc.hu