NEM FELEJTETTÉK EL HOLLYWOODOT ÉS DÍJAZTÁK AZ UTOLSÓ TÁNCOT

Bronzminősítést nyert el a közelmúltban a zirci „Ma, mint Ti” gyermekszínjátszó csoport a Weöres Sándor Országos Színjátszó Találkozón, Pétfürdőn. Az Országos Diákfilm Fesztiválon pedig ezüstkormánydíj és egy második helyezés fémjelezte az idén húszéves csoport teljesítményét.

Sok próbát és felkészülést követően két színdarabot adott elő a jubiláló zirci gyermekszínjátszó csoport Nyáriné Nagy Angéla tanárnő, a közösség vezetőjének a felkészítésében és rendezésében.

A Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 5.a osztályos tanulói Horváth Péter: Az utolsó tánc című darabját vitték színre, amely az emberi akaraterő kimagasló példáját mutatja. A valóságos alapokon nyugvó történetben egy ígéretes balett-táncos autóbalesetet szenved, aminek következtében lebénul és nem táncolhat többet. Ő azonban nem adja fel és eléri célját, kifinomult mozgásának segítségével, a kezével táncolja el Máté Péter egyik gyönyörű dalát.

Ő volt Dobos Bianka, aki bevallja, nagyon átérezte a színjáték során súlyos balesetet szenvedett Kata szerepét. További tizenhat gyermek játszott a darabban, név szerint Hanich DorkaBaunok BíborkaKlein FanniCsomai DoriánHuss Noah RenéFülöp-Darabont HunorBorsos LeventeKovács-Szilvás Álmos CsabaBolla BulcsúBozsi FerencFöldesi DávidJáger LujzaKocsis BendegúzKurtus ÁrminPolgár BenceVajda Gergő. A fény- és hangtechnikáért Jakab Gergely és Kovács Kornél felelt.

A darabot érzékletesen megjelenítő diákok olyan komoly szerepekkel azonosultak, mint a balesetnél való gyors reagálás, a megfelelő orvosi döntések vagy a mozgáskorlátozottnak történő segítségnyújtás.

A balesetet szenvedett Kata (Dobos Bianka) ápolók és orvosok körében a főorvos úrral (Kovács-Szilvás Álmos Csaba) konzultál

A másik színpadi művet két nyolcadik osztályos diák, Katona Bálint és Tóth Gergely adta elő. A „Felejtsd el Hollywoodot!” című vígjáték szerzője egy ma is élő, neves horvát próza-, dráma- és versíró, Miro Gavran, akinek a műveit negyven nyelvre fordították le, előadásait több mint egymillió néző látta. A bemutatásra engedélyt kellett kérnie a csoportnak, melyben a darab fordítói, Varga Viktória és Varga Iván voltak a segítségükre.

Nemhogy megkapták az engedélyt, hanem a szerző levélben is gratulált a csoportvezetőnek a sikeres előadáshoz, melyről a hozzá eljutott fotó- és videóanyagból értesült.

Az eredeti mondanivalót, a generációk közötti ellentmondást megtartották a szerző kérésének megfelelően: egy idősebb színész konzultációs órákat ad egy színinövendéknek, és a kettejük közötti konfliktusokat állítja a középpontba a vígjáték, melyet sikeresen vitt színre az előadópáros. Az idősebb színészt alakító, az előadói képességeit már több zirci rendezvényen megmutató Katona Bálint elmondta, kicsit csalódottak voltak a bronzminősítés miatt, viszont jóleső érzéssel töltötte el őket, hogy többször visszatapsolta a darabot a közönség, mondhatni: „nem felejtették el Hollywoodot”.

A generációk közötti szakadékok konfliktust szültek a színészek között: a színpadon Katona Bálint (balról) és Tóth Gergely

Mindkét darab filmes adaptációját benevezték az Országos Diákfilm Fesztiválra, ahol kiemelkedően szerepeltek.

Az ötödik osztályosok mozivászonra vitt Utolsó tánca ezüstkormány elismerésben részesült, amely mellé ezek a gondolatok társultak: „Erősítsen titeket minden olyan helyzetben, amikor úgy érzitek, hogy kicsúszik az irányítás a kezetekből.” A két fiatalember pedig „annyira beleélte magát Hollywood világába”, hogy „Kérsz Oscart?” címmel dolgozták fel dokumentumfilm formájában, a helyi stúdiósok segítségével a horvát író darabját, és nem is akárhogyan: második helyezést értek el.

Nem volt hálás szerepe a darabban és annak filmes változatában a fiatalabb színész karakternek, Tóth Gergelynek, hiszen háromszor is megbukott a színművészeti felvételi vizsgáján, mégis jól vizsgázott a színpadon, majd a kamerák előtt is, és hangsúlyozza, hogy mindez felemelő érzés volt számára.

A „Ma, mint Ti” színjátszó csoport az országos színjátszó találkozón és a diákfilmfesztiválon kiérdemelt oklevelekkel

Nyáriné Nagy Angéla kiemeli a szülők és a vállalkozók támogatását, akik az utaztatásban, illetve a vendéglátásban voltak a segítségükre. Ezúton is köszönetét fejezi a Horváth Pékségnek, a Szilvia vegyesboltnak, a Bagi Kft-nek és az Ati-Bau Kft-nek. A budapesti filmfesztiválra Borsos-Rottenbücher Anita és Bolla Mariann pedagógusok is elkísérték a csoportot, együtt osztozva a díjátadó örömében.

Az elmúlt időszak eseményeit követően egy jeles évfordulóról is megemlékezünk, hiszen húsz évvel ezelőtt alakult a „Ma, mint Ti” színjátszó csoport.

Nyáriné Nagy Angéla tanárnő, a csoport alapítója több mint hatvan gyermekkel dolgozott ezalatt az idő alatt. Emlékszik, egy megyei irodalmi Ki mit tud?-on történő részvétellel kezdődött minden, ahol szép eredményt értek el, és az iskola akkori vezetésétől biztatást kaptak a folytatásra, a színjátszó szakkör megalakítására.

Előadásaik hosszú sorából kiemeli Karinthy Frigyes „Az emberke tragédiáját”, a „Brahms és a macskák”-at és a mesedarabokat. Nem felejti el megemlíteni férjét, Nyári Zoltánt, aki a címválasztásban mindig segítségükre van (Kérsz Oscart?, Csőr-döngölő, Gubancok, avagy mi zajlik a fejetekben?...) – a csoport neve is az ő leleményességét dicséri –, nem utolsósorban két darabot is írt már számukra kolléganőjével, Gecsei Judittal együtt, melyeket a Veszprémi Petőfi Színházban is előadtak a gyerekek.

Ami pedig a közeljövőt illeti, a csoport nagy álma, hogy eljusson az októberi Gavranfestre, amelyen kizárólag a horvát író, Miro Gavran műveit adják elő a fellépők, és négy-öt produkciót hívnak meg. Továbbították a szervezők felé a színdarabról készült videófelvételt és izgatottan várják a visszajelzést.

Cikk: Kelemen Gábor

Az előadásokról készült fotókat a „Ma, mint Ti” színjátszó csoport bocsátotta a rendelkezésünkre.

Az előadásokról készült videófelvételek alább megtekinthetők, 13:02-nél kezdődnek a zirci csoport előadásai

„Kérsz Oscart?” – a „Felejtsd el Hollywoodot!” dokumentumfilm-feldolgozása